Februári kedvencek 2016.




Sziasztok! 

Ismét eltelt egy hónap és végre megérkezett a március, és itt a tavasz :) Ugyan nem túl szépen és ragyogó napsütéssel jött, de bízom benne, hogy az elkövetkező napok már inkább a tavaszt fogják idézni és nem a telet. :) 

Két dolog miatt szeretem a márciust. Az egyik, hogy a kedvenc évszakom a tavasz a nyíló virágok, az éledő természet mindig csodálattal tölt el, a másik pedig, hogy 14-én van a születésnapom és ilyenkor sokkal izgatottabb vagyok. De ez ugye teljesen érthető. :-)

Viszont még csak nem rég volt február, és bizony lettek kedvenceim is, így szeretném Nektek megmutatni mik azok a termékek amiket megszerettem. :)  




L'Oréal Volume Million Lashes Feline szempillaspirál 




Már korábban is szemeztem ezzel a spirállal, de megmondom őszintén kicsit sokalltam az árát, így mikor a Müller Drogériában kupon hétvége és még kedvezményes smink vásár is volt, sikerült féláron megvennem, így gyorsan bele is vetettem magam a használatába és azt kell mondjam hogy egyáltalán nem bántam meg, ugyanis sikerült rátalálnom egy igazán jó spirálra. :) 

Nagyon szépen szétválasztja a pillákat, hosszítja is, ráadásul nagyon könnyen két húzással elérhetjük a vágyott hatást és a csodás ébenfekete színt. :) 

Persze a kedvenc spirálom nem múlta felül, de mivel tényleg gyönyörű a végeredmény és nagyon gyorsan elkészíthetjük vele a szempillánk csinosítását, így nagyon megszerettem. :)  


Fogyasztói ára: 4.299,-Ft.

Megvásárolható: Müller Drogéria, Dm Drogéria, Rossmann Drogéria

 




Bourjois Healthy Mix Radiance Reveal Alapozó (52-es árnyalat) 




Alapozókkal valahogy mindig hadi lábon állok. :) Állandóan keresem az igazit, és időnként sikerül is rátalálnom egy-egy igazán jóra. :) 
Na ez is ide tartozik. Sokat keresgéltem és ajánlások után megvettem az 52-es árnyalatot, ami az én bőrömnek tökéletes világos szín. 

Mivel száraz bőrre ajánlják, így pláne nekem való, ráadásul szeretem és használom is a Bourjois termékeket, és tudom, hogy mennyire jó a minőségük. 

Ez is ilyen, és amit nagyon megkedveltem benne, hogy kellemes lágy az illata,  a fedése enyhe és ez nekem tökéletes, mert semmi maszkhatása nincs, nem ül bele a ráncaimba, és egész nap tart. 
Ráadásul több drogériában is hozzá lehet jutni egész jó áron. Én a Dm-ben vettem és felhasználtam rá egy joker kupont,  még 25%-ot meg is spóroltam, így már egészen baráti áron jutottam hozzá. :) 





Fogyasztói ára: 4.499,-ft. 

Megvásárolható: Dm Drogériák







KIKO Colour Veil Pirosító ( 01-es árnyalat ) 



Ezt a szépséget egy Barátnőmtől kaptam a közelgő szülinapomra, és még egyszer köszönöm Neki, hogy megismerhettem a KIKO termékek egy újabb gyöngyszemét. :) 

Ez a pirosító valami gyönyörűség!  

Csodás szatén fényű púderrózsaszín árnyalat, hihetetlenül pigmentált és nagyon kiadós, ugyanis épp a pigmentáltsága miatt igen csak óvatosan kell vele bánni, mert bizony túlzásba lehet esni vele. 
De ha megtaláljuk a kellő mennyiséget, akkor a végeredmény egészséges pirospozsgás selymes hatású orcák :) 
 










Freedom Makeup Pro Contour Shaped Sticks Duó Kontúr Stift (Medium 01-es árnyalat )




A PINK PANDA webáruháztól rendeltem és szerencsémre nagyon hamar meg is érkezett, aminek nagyon örültem, mert már régóta vágytam rá. :) 

Két végén, matt highlihter és matt kontúr árnyalat található. Ami pedig nagyon megkönnyíti a kontúrozást az az, hogy stift lévén nagyon precíz vonalakat lehet vele húzni.

Jól pigmentált, így ennél is nagyon vigyázni kell a mennyiséggel, mert igen csak túl lehet tolni (vagy inkább húzni) a mennyiséget. :) 
Viszont ha sikerül megtalálni a megfelelő mennyiséget, akkor nagyon szép és természetes hatást lehet vele elérni. 

Kicsit meglepődtem az elején, hogy  a fehér szín is matt, de megmondom őszintén én nagyon örülök neki, ugyanis nem szeretem ha csillogok vagy fénylek mint Edward az Alkonyatban, így ez nekem nagyon kellemes meglepetés volt, és a végeredmény is tökéletes. :) 







Fogyasztói ára: 2.390,-

Megvásárolható: PINK PANDA webáruház 




...és az utolsó februári kedvencem egy kis tavaszi hangulatban fotóztam, hátha ezzel előcsalogathatom a napocskát és a meleget. :) 




 ARTDECO 3in1 szemhéjpúder alapozó (2-es árnyalat) 




Erre a szemhéjalapozóra is már nagy vágyásom volt mióta megjelentek a Müller Drogériákban, és ezt is a Müller szombaton sikerült féláron megvennem, aminek kislány módjára szívet melengető boldogsággal tudtam örülni. :-)

A másik Artdeco szemhéjalapozót is szeretem, de ez a matt sokkal jobban megtetszett, ezért éreztem óriási vágyat a megszerzésére. 

....és nagyon jól jártam vele, mert nem csak simán alapként szolgál, hanem hidratáló hatása is van, de korrigálja is a bőrpírt és a bőrhibákat, szuper jól megnöveli a szemhéjpúder tapadását és egyáltalán nem csomósodik össze és nem ül bele a ráncokba a nap végére sem. 


Két árnyalatban kapható. 
Érzékeny szeműek és kontaktlencsét viselők számára is alkalmas. 

Ára: 3999,-Ft.

Megvásárolható : Müller Drogériákban




Nektek sikerült valami nagy vágyásotokat mostanság beszerezni ?  Vagy van olyan ami valamilyen nagy kuponnapi kedvezményre vár? 

Megjegyzések

  1. Hű, a szempillaspirált meg a szemhéjalapozót nekem is ki kell próbálni!
    Örülök, hogy tetszik a pirosító :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pirosítót imádom ! :) Köszönöm! :) <3 A spirál is jó, de a kedvencünklnek a nyomába sem ér :) A szemhéjalapozó meg baromi jó :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bedouin kozmetikumok a tevetej erejével

CIEN - A Lidl saját márkás dekorkozmetikumai

Rapid White Fogfehérítők - Vendégbejegyzés